Svájci reformátorról elnevezett térre költözik a svájci utazási iroda

News
OLVASÁSI IDŐ: < 1 PERC

Svájci reformátorról elnevezett térre költözik a svájci utazási iroda

Európa egyik legdinamikusabban fejlődő online utazási platformja, a Risskov Budapesten, a Kálvin téren talált új otthonra. Az „A” kategóriás, kiemelt szolgáltatásokat nyújtó Kálvin Square Irodaház biztosít egyedi körülményeket a jövőben a Dánia, Norvégia, Svédország és Németország után Magyarországon is terjeszkedő, több mint 275 ezer ügyféllel rendelkező cégnek.

„Mindenki megérdemel egy kis kikapcsolódást.” – hirdeti a 2007-ben, Dániában alapított Risskov fő üzenete, ehhez próbál teljeskörű szolgáltatást biztosítani ügyfeleinek, rejtett költségek nélkül a 2010-ben Svájcba költöző, immár több mint 50 munkavállalót alkalmazó vállalat. A kikapcsolódást, a munkavégzéshez szükséges nyugalmat pedig a Kálvin Square egyedi kialakítása, atmoszférája és kiemelkedő színvonalú szolgáltatásai teremtik meg a svájci Cham mellett Budapesten is irodát nyitó utaztatónak. A három kerület határán található impozáns épület 9000 hasznos négyzetméteréből 555 négyzetméteren alakítja ki magyarországi székhelyét az új bérlő.

„Nagy öröm számunkra, hogy ismét egy dinamikusan fejlődő, innovatív nemzetközi partner gondolta úgy, hogy irodaházunk tudja számukra a legkedvezőbb körülményeket biztosítani feladataik ellátásához.” – osztotta meg Papp-Vas Dóra, a ConvergenCE bérbeadási igazgatója. „A partnereinkkel való együttműködés során kiemelten fontos a kölcsönös bizalom, a megbízható, hosszú távú kapcsolat kialakítása, ezért külön örömmel szolgált, hogy gyorsan megszületett az egyezség a felek között. Mindent megteszünk azért, hogy a gyors döntés helyességét egy közös elégedettségen nyugvó jövőkép igazolja majd.”

A Risskov Autoferien AG szeptember közepén nyitja meg új budapesti irodájának kapuit.

Hírek

Dinamikus évkezdés a Kálvin Square-ben: 90% feletti telítettség mellett új bérlők érkeznek és hosszabbítások erősítik a bérlői mixet

A ConvergenCE vagyonkezelésében álló Kálvin Square iránti bérlői érdeklődés továbbra is kiemelkedő: az épület telítettsége stabilan 90% felett alakul. A tavaly szeptemberben bejelentett tranzakciókat követően 2025 végén és 2026 elején újabb hosszú távú megállapodások születtek, amelyek mintegy 800 m²-en tovább erősítik a Kálvin tér ikonikus irodaházának pozícióját.

kálvinsquarekálvintér

Adventi megálló a rohanásban

Az év nagy részében mindenki siet: egyik megbeszélésről a másikra, a liftből egyenesen a parkolóba. Decemberben viszont egy kicsit fontosabbá válik, hogy lelassítsunk, felnézzünk a képernyőről, és valóban találkozzunk azokkal, akikkel közös épületben dolgozunk.

Újabb tech cég költözik a Kálvin Square-be!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy...
News
Nagy örömmel jelentjük be, hogy...
ConvergenCEirodapiackalvinsquare

Kapcsolat